Még a nyáron fogalmazódott meg a gondolat bennünk, (István, Imre, Tomi) hogy egy igazi, havas csúcsot kéne meghódítani.
Tapasztalat, híján csak vezetővel volt kivitelezhető a terv.
Ki is néztünk egy Glockner túrát, de az időbeosztásunkhoz mégsem passzolt, így az Ortler túrára esett a választás.
Egy héttel az indulás előtt, Budán, a Fenyőgyöngye parkolójában találkozunk Gyuszival, egy kis ereszkedés gyakorlásra, a Kecske-hegyen.
Kis tudást, mégiscsak vigyünk magunkkal a hegyre.
A gyakorlás jól megy, kitöltjük a papírokat, befizetjük a részvételi díjat és legközelebb Soldaban találkozunk a Krea-túrás srácokkal, a vezetőinkkel, Péterrel és Norbival.
No meg persze Ferivel, ő a negyedik, akit fel kell kísérni a hegyre.
Felmálházunk a parkolóban, aztán nekiindulunk a csendes esőben a hegynek.
Hosszú unalmas szerpentin vezet a Tabaretta hüttéig, majd onnan tovább a Payer hüttéhez.
A Tabarettaban megszusszanunk kicsit, nem örülnek a tocsogó bakancsainknak, de mit tehetnénk az esőt nem mi kértük, ez meg egy „menház”.
Indulunk tovább, de mintha nekem semmit sem ért volna a pihenő, kezdek lemaradni az élbolytól, gyors már nekem a tempó.
Kicsit szétszakadozva ér a kis csapat a Payerbe.
Lepakolunk a melegedőbe, ami most épp „hidegedő”.
Ruha, bakancsszárításra, csak az étterem részben lesz lehetőség.
Ígéretet kapunk, ha csökken a nyüzsi bevihetjük a cuccainkat a kályha mellé.
Eszünk, iszunk, aztán ahogy apad a vendégsereg, szép lassan becsempésszük a vizes holmikat, reggelre talán megszáradnak.
Aztán felmászunk a padlástérbe, és kiderül, a lenti melegedő tényleg melegedő, EZ a „hidegedő”!
Elvackoljuk magunkat az emeletes ágyakon, aztán szunya, reggel 5-kor ébresztő!
Hat órára már összepakoltuk a cuccaink, de még nem mozdulunk, csak figyeljük, hogy indul a többi parti a csúcstámadásra!
Reggelizünk keveset, aztán szól Peti, hogy cihelődjünk, 8. 30-kor támadunk!
Az idő tiszta, bizakodva vágunk neki a csúcsnak.
Az első szakasz elég izgalmas 3-s szólómászás, csúszós, itt-ott lefagyott sziklákon.
Szép az idő, megvan a kihívás, tetszik!
Izgalmas sziklákon folytatjuk utunkat, míg el nem jutunk egy keskeny gerinchez.
Ez a kitett, szép hely után, egy sziklatornyot kell megmászni meredek, de láncokkal biztosított az út.
Beszerelkezünk viázáshoz.
Felérve bevárjuk egymást, s közben szemtanúi leszünk egy sérac morajló elporladásának. Innen már látni a Lombardi bivakot kemény út vezet még odáig, egyre csúszósabbak asziklák, egyre több a hó.
Lassacskán elérjük a gleccser peremét, felvesszük a vasakat, bekötözködünk.
A Lombardi bivak előtt egy meredek mix mászás vár még ránk.
Míg mi a sziklán küzdünk felfelé, mások már lefelé jönnek, de nem a sziklán, hanem a gleccseren ereszkednek.
Ami itt történt, az köztünk, és a hegy közt marad, itt nem készült se fotó, se videó vezetőink is csak annyit mondtak útravalónak, na ITT NE CSÚSSZON KI SENKI!Hát, jobb híján igyekeztünk magunkévá tenni a jó tanácsot, és nekivágtunk a nagy menetelésnek.
Az út második felében vezetőink bevetették a száz lépés programot, ami nagyon hatékonynak bizonyult, így egyenletes tempóban értük el a csúcsot (3905m) délután fél három környékén. 
Nem időzhetünk sokat, még világosban kéne megtenni a kritikus szakaszokat!Egy csúcs csoki, néhány fotó, és megkezdjük az ereszkedést.
Az út már ismerős, ugyan azok a gleccserhasadékok, szerpentinfordulók.
Időben és biztonságban érünk a bivak kuckóhoz.
Felmálházunk, és megkezdjük az ereszkedést.
Visszafelé gyorsabban haladunk, főleg Peti és Feri, ők előre sietnek, nem szeretnék megvárni a sötétedést, mi hárman bevárjuk egymást, aztán lassan elindulunk, Norbi még lebontja a standot, így kicsit később ér be minket.
A menház előtt pár száz méterrel már ránk sötétedik, így fejlámpáink fényénél tesszük meg a hátralévő utat.
Bent az asztaloknál Péterék fogadnak bennünket, vezetőink még egyszer gratulálnak a sikeres csúcstámadáshoz, felelevenítjük az úton történteket, aztán elvackolunk.
Másnap már csak Soldaba kell leereszkednünk a parkolóban kapunk még pár ötletet, hogy melyik utakat érdemes megnézni a Dolomitokban, Péter felajánlja telefonos segítségét időjárás előrejelzés ügyileg, aztán búcsúzunk.
Imre, Tomi és én még megszárítjuk a kocsiban maradt holmikat, aztán nekivágunk hosszú szerpentines utunknak a Dolomitokba, megkóstolunk pár via ferrata utat! A csatolt videó bemutatja a túra helyszíneit, de sajnos a legizgalmasabb, legveszélyesebb szituációkat nem rögzíthettük.
A KMZ fájl megmutatja utunkat a Google Earth programban
Fotók itt találhatók a túráról
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése