Monte Rosa túra és mászás

                                                Monte Rosa csúcstámadás, 4-nap, 5 négyezres!

Délután 6-kor elindulok összeszedni a parti nagyobbik felét (Orsi, Imre), és mikor mindenki megvan, indulunk.
Az út hosszabb, és gyötrelmesebb mint gondoltuk.

Nem sikerült egy sofőrváltással lejutni Staffalba.

Késünk is egy órát, köszönhetően a kényszerpihenőnek, és a dugónak Milano előtt.

A parkolóban Miki vár minket, teljes a kis csapat, elindulunk fel a Gnifetti házba.

A túrát, eredetileg az első felvonó használatával terveztük, így nyerve 600m szintet.

De mint az előzetes kutatásokból kiderült, szept-9-én bezár a Gnifetti ház is, és a felvonók sem üzemelnek.

Így 1800 szintet, és 12 km-t kell megtennünk a 3600m magasan lévő házig.

A 6a jelzésen indulunk, ami a sípályákon vezet a házig.

Lassan fogynak a méterek, a táj változik, egyre közelednek a hegyek, a fenyőket kolompoló tehenek, meg szamarak váltják fel.

Ahogy közeledünk célunk felé úgy lohad a lendület, s Miki megjegyzi, a szintemelkedéssel együtt apad a szókincse.

Megfigyelése nem alaptalan, lassan már csak F, G, és B betűs szavakkal dolgozik.

Az utolsó 100m-szintet, és 1. 5 km-t 30km/h szélben elcsigázottan tesszük meg.

9-órával az indulásunk után, megérkezünk a Gnifetti házba.

A winterraum meglepően otthonos, 2 helyiségből áll.
Kívül a konyha jól felszerelt, ellátmánnyal, becsületkasszával, és ami igazi luxus gázrezsóval!

Menedékünk nem üres, két spanyol mászóval osztozunk az első éjszakán.

Tervük másnapra, a Lyskam meghódítása.

Felcsillan a szemünk, az nem lesz kis falat.

De, hogy mennyire nem, azt még nem sejtjük.

Mi másnapra kevésbé megerőltető csúcstámadásokat tervezünk a Piramide Vincentre (4215m), és a Giordanira (4048m).

Mielőtt rápihenünk a holnapi túrára, jeget, havat olvasztunk, és vacsorázunk keveset, illetve igyekszünk felfedezni, alkalmi otthonunk.

Bármennyit is vizslatjuk, a mellékhelyiséget nem találjuk, és spanyol kollégák sem bíztatnak semmi jóval, pedig igen nagy szükségét érezzük a kis helyiségnek.

Jobb híján, a csillagok alatt kell megoldani a problémát, ami nem egyszerű tekintve, hogy a ház egy sziklagerincen áll.

Fel is merül bennem a hólapátom, nem rendeltetésszerű használata Mikiben pedig másnap, mikor havat gyűjtött vele, hogy vajon dupla annyi fertőtlenítő tablettát tegyen e a hólébe.

De megnyugtattam, az ötlet kósza volt, és nem került alkalmazásra a módszer.

A spanyolok jelzik, ők 6-kor kelnek és mihamarabb indulnak a csúcsra.

Mi lazábbra tervezzük a napot, gondoljuk kipihenjük magunk, és a spanyolok után indulunk.

A kipihenéssel voltak gondjaink, az egyik spanyol ugyanis egész éjjel úgy köhögött, mint egy TBC-s.

Az indulás sem úgy zajlott mint terveztük, 7-kor még ott vakaróztak a spanyolok, így velük együtt készülődtünk a túrára.

Miki valamivel hamarabb kelt, ő már a vizet forralta, mikor mi még a spanyol kollégákat kerülgetve készülődtünk.

Reggeli után, fél 9 körül útnak indulunk, de csak hárman, mert Imre nem érzi jól magát.
Így ő a mai kalandot kihagyja.

Megindulunk a ferrata felé amin feljöttünk a házhoz, meg sem nézve a másik, eredeti beszálló útvonalat.

Így kerülünk kicsit, de biztonságosabb az útvonalunk kevesebb, kisebbek erre a gleccser hasadékok.

Bár egy fedett hasadékszörnyeteg így is megvicceli Orsit, és térdig elnyeli a szépséget!

Ahogy túljutunk a hasadékokon, egyre meredekebb lesz az utunk.

Orsi szervezete is küzd a magassággal lassul a tempó, fájdul a fej, de kemény a lány, nem adja fel!

A táj meseszép!

Jobbról szérak szörnyek vicsorognak, balról hasadékos hómezők, mögötte a Lyskam felejthetetlen ormai!

Cél a Piramide Vincent, és onnan a Giordani.

De mikor jobbra fordulunk, hogy kedvező oldaláról közelítsük meg a csúcsot, Orsi közli, nem jön velünk inkább a könnyebbnek tűnő, Balmenhorn-ra (4167m) megy fel, ott a Giordano bivakban bevár minket.

Így is lesz, az elágazásnál elválnak útjaink.

Mi Jobbra, DK-re haladunk a Piramide-ra „F”-ért, Orsi meg szintén egy könnyű trackinggel hág, a Balmenhorn-ra.

A Piramide igazán kellemes kis tracking csúcs, a feljutás egyszerű, csak menni kell.

A csúcs, egy látványos hópárkányban fut ki.

Tovább megyünk a gerincen, remélve, innen átmehetünk a Giordanira.

Meg kell torpanjunk.

Valahogy nem ez a kép keletkezett a fejemben, a felkészüléskor.

Komoly tervezési hiba részemről, hogy nem mértem fel jobban a lehetőségeket.

Térképen valahogy egyszerűbbnek tűnt az út folytatása.

De a valós helyzet az, hogy egy meredek sziklafal tetején állunk.

Itt kéne leereszkednünk, és tovább mászni egy kisebb, majd egy nagyobb, kitettebb gerincre.

Ekkora mászást nem terveztem, és nem is innen lenne célszerű, hanem a másik oldalról, ahonnan Miki gondolta.

Onnan ”csak” felfelé kell mászni, kompaktnak egyáltalán nem mondható kőzeten.

Erre most nem vagyunk felkészülve, így ez a móka most kimarad.

Úgy döntünk, lemászunk ahol feljöttünk, és felmegyünk Orsihoz a bivakba.

A Balmenhorn-hoz egy könnyű, haránt traverz vezet a hólejtőn, a végén egy viszonylag széles hasadékkal, de kellően vastag hóhíddal az átkeléshez.

Innen, a sziklafalon egy könnyű, rövid ferrata vezet a csúcsra, a krisztus szoborhoz.

A bivak, inkább hasonlít a Gnifetti winterraumhoz, mint egy klasszikus bádogbivakhoz.

Majdnem akkora, négy fekhely, és konyha is akad!

Sőt toalett is, amit nem nehéz kiszagolni.

Hamar belopja magát a szívünkbe a kis kuckó, és ez után csak, a kis sza.(g)os bivaknak becézzük.

Nem csak a wc-t, de a spanyol hálótársakat is itt találjuk.

A csúcstámadásuk nem sikerült, állítólag a Lyskam gerinc sem volt a megfelelő állapotban, de ami biztos, ők sem.

Egyikük körbehányta a bivakot, és kinn szellőzteti a fejét a napon.

A parti másik fele, míg társa küzd a hegybetegséggel, felszaladt a Piramide-ra.

Mi kis szusszanás után, indulunk vissza a Gnifettibe.

Fél három van, a hó már nem az igazi, de még jól járható.

Visszafelé jobban haladunk a hasadékokra jobban kell figyelni, ezért a kerülő úton cserkeljük be a hüttét.

Imre volt olyan jó, olvasztott havat míg mi túráztunk, így már csak porciózni kell a vizet, és elkészíteni a vacsorát.

Még sötétedés előtt, egy hármas parti érkezik apa, és két tineger fia, majd még egy barátjuk.

Reggel mind korán kelünk, Olasz lakótársaink is hosszú túrára indulnak a Margherita házhoz, és nekünk is a Signal kuppe a végcél, ha kitart a lendület.

5-óra 10-perc-kor indulunk ma teljes a csapat, mindenki jó formában van.

Mivel most hajnalban indulunk, rápróbálunk a ház mögötti, hasadékosabb útra.

Miki megy elöl gyors tempót diktál, mielőbb túl akar lenni a veszélyes terepen.

A Lyskam, hajnalban is csodálatos.

Hármunknak az út további része már ismerős most nem hágjuk meg, csak elsétálunk a Piramide Vincent alatt, ami igazán csodásan fest, a hajnali fényekben.

A Balmenhornig megyünk, amit igen hamar, 3 óra alatt elérünk.

A lábujjainkat már alig érezzük, reggelizni is kell, és nem árt megszabadulni némi tehertől.

Bő fél óra pihenő után indulunk a mai céljaink felé.

ÉK felé haladunk tovább, a Corno Nero (4321m) PD-s csúcsának támadására.

 A csúcs lábáig enyhe, F-es út vezet, majd hirtelen tör a magasba a havas, sziklákkal szegélyezett csúcs.

Miki megrészegülve a várva várt kihívástól, megindul felfelé.

Mi hárman bekötözködünk, együtt indulunk az izgalmas, szép útra 9-óra magasságában.

Jó nyomok vannak taposva az 50°-os falon, és a hó minősége is kielégítő még, így jó tempóban haladunk felfelé.

Fent Miki üdvözöl minket az élménymászás után, majd felkucorodunk a sziklás csúcsra, és élvezzük kicsit a kilátást, mielőtt visszaereszkednénk a feljöveteli úton.

Lent felvesszük a zsákjainkat, és indulunk következő áldozatunk, a Ludwigshöhe (4341m) felé É-ÉK-i irányban.

Hamar felszökünk erre a magaslatra csak pár méterrel magasabb mint közeli szomszédja, viszont sokkal egyszerűbb a meghódítása (F).

A gerincről nagyszerű kilátás nyílik, a korábban meghódított csúcsokra.

Balra a Piramide Vincent, középen a Corno Nero tör fel, hatalmas cápaként a hómezőből.

 Innen a Parrot Spitze felé vesszük az irányt ÉK, majd a gerincen K felé.

Ez a csúcs, már igazi kihívás.

Orsi nem tart velünk, elindul a Signalkuppe felé, balról megkerülve a Parrotot és megvár minket a nyeregben.

Utunk egyre kitettebb!

A gerinc egy igazi él helyenként csak egy lábnyom széles, és hasonló magas mintha csak gerenda gyakorlatot hajtanánk végre 4400 méteren!

Van, ahol két lábnyom széles a gerinc, itt könnyebb a haladás, de az út itt sem enged meg hibázást.

A keskenyebb, és „szélesebb” szakaszok váltakoznak.

A kihívás, a biztos lépésekben, az egyensúly megőrzésében van, ami igen nagy összpontosítást igényel (ami nem könnyű, egy csákányra „támaszkodva”, hátamon zsákkal, azon kívülre csatolva az 1. 5kg-os fényképezőgép).

Egyszer csak kibillen jobb oldalra a fotós táska, ball kézzel egyensúlyozok mint egy kötéltáncos…

Érdekes, hogy mennyire más mentális terhelés ez, mint a sziklamászás.

Félelemnek, adrenalinnak, nyoma sincs, csak a feladat leküzdésére, az egyenletes, biztos lépésre összpontosít az ember.

Lassan megérkezem Miki mellé.

Itt a csúcson már könnyen megvetjük a lábainkat, egy hópárkányra érkeztünk.

 Pont dél van, a nap szikrázik, a látvány lenyűgöző!

Kis szusszanás, néhány fotó a környező csúcsokról.

Innen minden mászott csúcs, és a Matterhorn is szép látványt nyújt. 

Aztán megindulunk lefelé.

Először egy kis sziklafal alá, majd egy keskeny hóhídon lejjebb, aztán balra le a hólejtőn a nyeregbe Orsihoz.

Megbeszéljük hogyan tovább, hisz itt ülünk a Signalkuppe tövében.

Sokat hezitálunk, de végül nem vállaljuk be megindulunk lefelé, a már olvadó hóban.

A visszaúton ismét megcsodálhatjuk, a szebbnél szebb hóképződményeket, amivel ez a gyönyörű hely kápráztat minket.

A hasadékos rész előtt ismét bekötözködünk, most én megyek elöl.

A kritikus szakaszok előtt megállunk, pihentetem kicsit égő, feszülő vádlijaim, majd nekivágunk a szökdécselésnek, a befedett, vagy már tátongó hasadékokon.

Lejjebb, ahol 1.5-napja Orsi térdig beszakadt, most deréknyi lyuk tátong.

Sorjában vesszük az akadályokat, már közel a ház.

Ismét a jól bevált kerülő úton megyünk, hisz így délután, ez a biztonságosabb.

Kis ferrata, és ismét a házban vagyunk.

Elégedetten nyugtázzuk a mai teljesítményünk bár a Signal kimaradt a sorból, két PD-s csúcsot is meghódítottunk.

Ráadásul, így lesz még miért visszajönni erre a gyönyörű helyre.

Nagyjából összepakoljuk a málhánk, havat olvasztunk másnapra, és a vacsorához eszünk, aztán eltesszük magunkat holnapra.

Másnap nem kelünk korán, így az indulás is 10-órára csúszik.

Megindul a nagy menetelés lefelé.

Az utolsó harmad elég gyötrelmes, kezdenek megfájdulni a térdek, zsibbadni a talpak.

Lassan ereszkedünk a parkolóig, 15: 40-re vagyunk az autóknál, és 20-perc múlva indulunk is haza, a hosszú úton!

Videó a Corno nero megmászásáról: 

Trackek a túráról:
track, monte rosa 1nap-staffal gnifetti
track, monte rosa 2nap-gnifetti piramide
track, monte rosa 3nap-ginfetti parrot
track, monte rosa tura 4nap full.