Maltatal-Trip
A Tátrába készültünk Árpival a hétvégén, de a sok hó, kemény
szél, amit a jósok jeleztek, eltántorított minket, a vad vidéktől.
Így aztán gyors latolgatás után péntek este, a kissé szolidabb,
de hasonlóan jó jégmászó hely, Maltatal mellett döntöttünk.
Szombaton, hajnal 4-kor indulunk, hátha a hely felderítését
követően, még marad kis időnk egy rövidebb mászásra.
Sajnos később érkezünk a tervezettnél, és a szálláskeresés
is elhúzódik.
Mint kiderült, csak a Hubertus ház fogad ilyenkor
vendégeket, 33 € / fő/ éjszaka reggelivel, mínusz 2 € Oeav tagságival.
A szállás elfoglalása után felmentünk a Faller házig, hogy
keressünk egy kis jeget, amit kóstolgathatunk a holnapi, nagyobb falat előtt.
Az út mentén a hídnál van egy gyenge, WI1-2 de hosszú,
400m-es út.
Gondoltuk a további keresgélés helyett, itt gyakorolunk
keveset.
Felveszem a beülőm, közben Árpi próbálgatja a szerszámát a
jégen.
Hágóvasat már nem kell felvegyek, mert Árpi jelzi, lehet nem
lesz ez olyan jó mint gondoltuk.
Én is kopogtatok párat, és tényleg, a szerszám nem fog
kipattan, vagy töri a jeget.
„Késő” van már, 16:00 elmúlt, ahogy elment a nap, visszahűlt
a jég.
Nem erőlködünk, visszamegyünk a szállásunkra.
Vacsorázunk, megtervezzük, kiválasszuk a másnapi utunk.
Nem kelünk korán, nem kérünk a hajnali fagyból.
Reggeli után teafőzés, és indulunk a kinézett jégfal
felkutatására.
20-perc séta után meg is találjuk a fagyott vízesést Aluhohl
WI3 (3+) 180m 4 Kh.
Van előttünk egy olasz hármas parti, épp indulnak a
másodmászók.
Mire mi bekötözködünk, felérnek az első standba, és mögénk
is érkezik egy másik parti.
Árpinak nem ideális a felszerelése, ezért én mászom előre az
első kötélhosszt.
A kezdet könnyű, alig 50°-os lejtő, majd nő a dőlésszög, és
apróbb felszökések nehezítik az utat.
Az első felszökésnél rakok 1 csavart, és igyekszem tovább.
Az út egyre izgalmasabb, kezdem élvezni, de a második
köztest már szuszogva csavarom be.
Meglep, mennyit kivesz belőlem, soknak tűnik innen az
elejéről a további 150m.
Sőt a harmadik köztes után ez az 50m-is soknak hat, le kell
szóljak Árpinak, melyik sziklafalon is lesz a stand.
Azt mondja, mehetek nyugodtan, a következő nagyobb tömb lesz
az.
Kicsit későn kezdek kitraverzálni a standhoz, így nem a fák
mentén teszem meg az utolsó 3-4 m-t, hanem direktben.
3 m-el a stand mellett kötök ki.
Az olaszok visszafelé ereszkednek, tele a stand, épp a
harmadik srác ereszkedik bele.
Az idősebbik bíztat, semmi gond, menjek csak, elférünk.
Rendben, gondolom magamban, csak fújtatok, mint egy ló, az
utolsó köztesre már nem is emlékszem mikor raktam, és a jég is kezd elfogyni.
Nem tetszik a szitu, óvatosan traverzálok az olaszok felé,
aztán oda nyújtok egy expresszt a rangidős olasznak, és elrebegek egy help please-t,
majd nyújtom a kötelem is.
Készségesen segít.
Így már magabiztosabban közelítem meg a standot.
Kicsit csevegünk, amennyire tőlem telik, röviden
megtárgyaljuk a jég minőségét, ami már nem az ideális.
Valami meleg áramlatokról beszél, aminek a felét sem értem,
csak remélem, hogy még a jégről és az időjárásról van szó. J
A társai közben kiereszkedtek a standból, így ő is
elbúcsúzik.
Befejezem a standépítést, és jelzem Árpinak, hogy indulhat.
Egész jó tempóban halad, de mire fel ér hozzám, ő is
megfárad kissé.
Kérdem, hogy vált be a felszerelés, azt mondja nem volt
velük gondja, így eszközöket cserélünk, és indul a második kötélhossz
meghódítására.
Kitraverzál a standból, szúr egy csavart, és már el is tűnt
a szemem elöl.
Míg Árpi mászik, mellém ér az osztrák parti, akik utánunk
érkeztek.
Az elöl mászó srác látva, hogy nem üres a stand, behajt két
csavart, lestandol 4-m-re tőlem, és már indul is mellé a párja.
Mire felérne, Árpi szól, kész a stand, roboghatok utána.
Elindulok, szedegetem a csavarokat, majd egy „kellemes”
felszökéshez érek.
Már látom is a standot, így megkérdem Árpit, direktben tolta
e ezt a részt?
Igennel felel, respect, hisz neki gyengébb a felszerelése!
Bele vágok hát én is.
Finom kis szakasz, kiszállása előtt csavar.
Kihajtom, Árpi leszól, az csak egy „para”csavar, lesz
feljebb is egy.
Valóban!
A kimászásban még egy, de a „para”csavar ez volt!
Könnyen kijött, majd kiesett, ki volt olvadva!
Felérek a standba, az osztrák mászó, már Árpi mellett.
Átszerelünk, közben fel ér az osztrák parti másik fele, így
gyorsan indulok is.
Jöhet a 45-m s hossz.
Kimászom jobbra, és mielőtt megindulnék felfelé, behajtok
egy csavart.
Akasztanám a köztest, de nem találok olyat, amire ne lenne
csavar akasztva.
Leveszek egyet, arról a csavart, megakasztom, akasztanám a
kötelet, de be van fagyva a karabiner, nem tudok akasztani!
Rányúlok a másik kezemmel is (a csavar még benne) az
akasztás sikerül, de a csavart kiveri a kezemből a mozdulat. L
Fennhangon felsorolom a szenteket, akik az eszembe jutnak,
aztán indulok tovább.
Érdekes jégcsapokon kell felmászni, jó kis lyukak akadnak
köztük, elég csak akasztani néha a szerszámot.
Feljebb kicsit jobbra kell traverzálni, itt kicsit keményebb
törősebb a jég, lenézek, nem pereg e valakire a srapnel, ekkor látom, az
osztrák srác jön alattam 2m-rel!
Parkoló pályára teszem magam, tapasztaltabb mászó, had
menjen.
Mellém érve megköszöni a segítséget, csavar egy „spanglit”
majd robog tovább.
Indulok tovább én is.
Ez idáig a legnehezebb hossz, több függőleges szakasszal,
nehezen léphető jégcsapokkal.
Ballra a jég mellett kis fa áll, kötélgyűrűkkel telefonva.
Fellélegzel, itt a stand hely!
Kitraverzálok a fa alá, és gyorsan lestandolok.
Felbiztosítom Pajtimat, aki a kötél hossz vége felé, meg
kell álljon kicsit, mert a kezei átfagytak.
Mikor felér közli, nem szívesen tolná ki a z utolsó kötélhosszt,
mert nagyon átfagyott.
Pehelykabátján látszik is, kisírta vállán bánatát a jégfal.
Kicsit sajnálom, hogy nem jutunk az út végére, ezért
megkérdem, mit szólna hozzá, ha csak én tolnám meg az utolsó szakaszt, aztán
visszaereszkednék hozzá, és indulnánk lefelé?
Először lelkesen rábólint, majd realizálódik benne, hogy fél
órát kéne ácsorognia a vizes kabátjában, így visszakozik, menjünk inkább, sok
lesz itt állni, át van fázva.
Hamar meggyőzött, a szép kötélhosszak emléke gyorsan enyhíti
bánatom, így hamar átszerelünk ereszkedéshez, és indulunk a fal aljába, onnan
az autóhoz, aztán haza.
Remek hétvége volt, jövünk még ide, az biztos! ;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése