Reggel, hatra beszéljük meg a találkozót, a Népligeti parkolóban.
Norbre rám csörög, késik kicsit, ezért, tőlem nem megszokott módon, 40, 50-es tempóban gurulgatok, az Ady Endre úton.
Negyed hétkor befut Norbre, gyors tankolás, és már robogunk is célunk felé.
Győr után, megállunk kicsit nyújtózni, meg matricát venni az osztrák pályára.
A4, Bécs, A2, és feltűnnek, az áhított hegyek.
Ahogy letérünk, az autópályáról, a táj gyorsan változik, egyre kellemesebb, szebb, idillibb lesz.
Tücskök ciripelnek, madarak csiripelnek, dimbes, dombos erdők, zöld mezők, ez kell nekünk!
Aztán már Stollhof előtt feltűnik a Hohe Wand meredek fala.
Már azt keresgeti Norbre, hol lehet rajta a Duettsteig.
Nagyjából, be is lövi a helyet.
Stollhof-ban már ki van táblázva park felé vezető út, így hamar feljutunk a parkolóba, de később, mint reméltük 10-óra körül jár az idő.
A parkoló persze tele van, így az útszélén parkolunk.
Kis útbaigazítást követően, megtámadjuk a falat!
Sajnos a választott út, épp a másik végébe esik a falnak, így elég sokat kell túrázni (informálódni), hogy megleljük.
Már sisakkal a fejünkön érkezünk, a beszálláshoz, ahol épp akkor indul egy parti.
Míg bekötözködünk, elrendezzük, a motyónkat a zsákokba (mert persze zsákkal mászunk, amit jól megtömtünk minden hasznossal, ami csak kellhet 1-2 hétre. Ez jól fog majd jönni a későbbiekben, mikor szidni kell a zsákot, milyen nehéz…..).
Batka indulhatsz!
Ok, de két út is akad!
A könnyebb, a baloldalon, a repedés mellett, a nehezebb, pedig, szemben, egy szép lapos táblán.
A nehezebbet választjuk, választom, hisz épp ezért döntöttünk, a Duett mellett, a Daschgrat ellenében!
Elindulok az első kötélhosszban, pár lépés balra fel, akasztok, aztán át kéne lépni, mászni, jobbra, a réztábla fölé, a semmibe, ami fölött 2 m-re van a következő nitt.
Egy pici fogás, ballal, egy nagy terpesz jobbra, pici pár milis peremre, és már nincs visszaút!
Bal láb reibung, jobb kézzel alig találok fogást, meg vagyok feszülve a falon, jobbra repedés, betolom, az ujjaim, a kezem, és befeszítem, így jobbal, feljebb tudok lépni kicsit, egy jobb helyre, de ballal, csak egy újabb reibung marad.
Bal kéznek kéne valami, de csak egy mikro perem akad.
Fújtatok, mint egy ló, és örülök, hogy hoztam a kis mászó zsákom (8kg) így legalább izzadok is, mint egy ló!
Itt a nitt, valamit el kéne engedni, hogy berakjam az expresszt!
Jobb kéz, jobb láb megfeszül, bal kézzel lenyúlok, és megoldom.
Na, koppanni, már nem fogok, de még nincs vége, lassan keresem az új fogásokat, lépéseket, és kúszok fel a falon.
A második nitt környékén, már szélesebb a repedés, kihasználom, ahol csak tudom, bele feszítem az orrom is, ha kell.
Húzós ez az első szakasz, de jól megy.
Felérek a standhoz, egy csavaros, a nittbe, sz8-as, még egy csavaros, hosszabb kötél, szintén szorító, összegző a kötélhurokra, becsattintom, a beülőmbe, és kész a profi stand 1 perc alatt (amit azért az utánunk jövő parti furcsáll kicsit, de nem izgat, a mi konyhánkban fő a biztonság, ő meg csak kidobja magát egy kantárral)!
Szólok Norbinak, hogy kivehet biztosításból, és beszedem a kötelet.
Közben készülődik mögöttünk a másik parti, kezdünk többen lenni, mint szeretném.
Elkezdem felbiztosítani Norbit jobban halad, mint én (30p), de néha lenézve látom a küzdelmeit, neki se könnyű a szakasz.
A 2. akasztás után, épp behúztam a kötelet, mikor hopp, kapásom van!
Szép, nagy Norbit fogtam!
A reibung falon megcsúszott a lába, és már csak az előtte robogó falat látta.
Legalább neki már megvolt az első……
De mivel mindenki jól van, jön is tovább.
Kicsit szusszan a standban, aztán robog előre az V mínuszos falon.
És csak megy, és megy, mire kész a stand, a kötél fele elment (35m).
Megvárom, míg Norbi jelez, kiveszem biztosításból, és ő beszedi a kötelet.
Indulok utána, ez a szakasz se sokkal könnyebb, az előzőnél, bár ott a kezdés sokat kivett belőlem.
Izgalmas, és fárasztó az előrejutás, így eléggé kifulladok, mire felérek Norbihoz.
Megizzasztott bennünket, ez az első szakasz, viccelődünk is, hogy jól belenyúltunk, mindjárt az elején, de azért élvezzük.
A következő két kötélhossz könnyebb, csak IV-es nehézségű, de azért itt is akad kihívás, a másodiknál, egy bevágásban kell felküzdeni magunkat.
Az út nehezén túl vagyunk, felérek Norbihoz, iszunk egyet, és siratjuk a lábujjainkat, nem tágulnak a cipők, viszont tűzi őket a nap, és így kellően forrók a fekete gumik.
Könnyű, III-s kötélhossz következik, a német kollégák, lazán kezelik a dolgot, szólóban nyomják.
Nem mintha nehéz lenne, ez a szakasz, de helyenként elég kitett, és csak egyszer kell rosszul lépni, aztán többet nincs rá mód.
Mivel én nem szólózok, és itt több út is összefut, nehéz kibogozni, merre is kell majd vezetni a kötelet, így sikerül körbefonnom a sziklát, ezért olybá tűnik, mintha Norbit is húznám a kötéllel együtt.
Elfogynak a lehetőségeim, nem találom a standhelyet, viszont érzem, jobb tiszta vizet önteni a pohárba, ezért az utolsó meglelt köztest, és egy bucikövet felhasználva készítek egy standot, és felbiztosítom Norbit.
Mint kiderült, tőlem 2m-re volt a standhely, csak takarta egy szikla, amit meg kell kerüljünk, és itt eldönthetjük, merre tovább, a Duettsteig-nek kijelölt V-s falon, vagy balra megkerülve, egy IV mínuszos táblán.
Fáj a szívem, de nem merem bevállalni hátizsákkal az V-s falat, ezért megkerüljük.
Szép kis reibung táblán kell tovább kúsznunk, ami igazi élménymászás!
A kilátás innen gyönyörű, és ha előre, a csúcsra tekint az ember, akkor is szemet gyönyörködtető a látvány.
Nem a legnehezebb, de talán a legszebb része az útnak.
Az utolsó kötélhosszt én mászom előre, függőleges fal, távoli, de jó fogásokkal, tetszik.
Felérek a perem alá, kikötöm magam, és feljön Norbi is utánam.
Fenn a platón, Norbi csinál még egy standot, és visszaereszt, hogy fotót készíthessek a panorámáról.
Aztán visszamászom én is, és készül még néhány fotó, eszünk, iszunk, keveset, aztán indulunk vissza a parkolóba.
A turistaútról, nyílik egy ösvény lefelé, ami egy kis réten vezet keresztül, itt együtt napfürdőzik, turista és hegyi kecske egyaránt.
A kecskék meglepően barátságosak (no meg a turisták se agresszívak).
Az ösvény a szerpentinekhez vezet le innen már kevés séta, és az autónál vagyunk.
Leszerszámozzuk magunkat, aztán robogunk haza, mint akik jól végezték dolgukat, és tényleg sikerült egy nagyszerű, a tudásunknak pont megfelelő nehézségű, és hosszú utat megcsinálni.
Így este mindketten elégedetten hajthatjuk álomra fejünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése